Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Felmerülő kérdések...

2012.02.16

 

...a közmeghallgatás után

 

A héten közmeghallgatást tartottunk. A magam nevében beszélhetek csupán: ezt követően igen keserű volt a szám íze.

 

Kevesen voltak. Nagyon kevesen. Ez pedig elszomorító és egyúttal elbizonytalanító. Évente egyszer van csak Mezőfalván ilyen „falugyűlésszerű” alkalom. És akkor, leszámítva az „intézményi” dolgozókat, csupán tizenhatan jelennek meg.

 

Innentől eléggé nehezen védhetem azon érvemet, mely szerint évente akár több ilyen összejövetelt is meg kellene hirdetnünk, hiszen van rá igény… A kedd esti tapasztalás után viszont kijelenthető: valószínűleg nincs.

 

Mi lehet ennek hátterében? Mi tartja távol az embereket a fórum adta lehetőségektől? Lényegében a demokrácia gyakorlásától.

A viszonylag „korai”, 17 órai kezdés?

A teljes befelé fordulás, a napi egyéni és családi gondok?

A politikába, a helyi irányításba vetett hit és bizalom leamortizálódása, valamint minimumra csökkenése?

A vállvonogatós közöny, a közügyek iránti érdektelenség, melyek azt jelzik, hogy úgyis megváltoztathatatlan minden?

A „félelem”, amely azt a régi, ámde igaz mondást vési emlékezetbe, hogy „ne szólj szám, és nem fáj fejem”?

Vagy annyira jól mennek dolgaink, hogy minden rendben van?

A feltétlen bizalom és hit, mely szerint „ők megfelelően csinálják, nincs mit ehhez hozzátennünk”?

 

Képviselői szemszögből csak találgatni lehet, mi az igazság. Sajnos konkrét és interaktív, szélesebb körű lakossági visszacsatolás az önkormányzati munkával kapcsolatban nincs. A mostani közmeghallgatás sem adta ezt meg.

 

Mindezek tükrében értékelhető a jelenlegi helyzet és állapot jónak, de ugyanúgy rossznak is. Nézőpont, valamint egyéni benyomás kérdése…

 

Bán Balázs, képviselő

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Vörösmarty út

(Bán Balázs, 2012.02.21 12:30)

Üdvözlöm a kedves Hozzászólókat!
Köszönöm, hogy szántak időt és energiát észrevételeik megjelenítésére. Ez fontos!!!
A kommunikáció sajnos, bárki bármit is állít, hihetetlenül gyenge pontja községünknek (illetve a legfelsőbb vezetésünknek). Ez azért dühítő, mert a képviselőtestületben erre szakosodott egyén is ül... Hiába, mert amit ez a személy mond vagy javasol, azt lényegében alapból figyelmen kívül "kell" hagyni. Szomorú, de ide jutottunk.
Amíg volt kulturális bizottság, és nem véreztették ki, sokszor elmondtam, hogy nem elég egy-két csatornán tájékoztatni a lakosságot. Mindenhol kell, és ahogy csak lehet! Ötlettel, fantáziával, az embereket partnernek nézve. Általában ez csupán egyéni sérelemként csapódott le...
Míg a Művelődési Ház kötelékében dolgoztam, "furcsa mód" meg tudtam találni azokat a kereskedelmi egységeket, ahol védett és jól látható, üveg mögötti helyre lehetett tenni az adott közleményt. Partner volt ebben például a Posta is. A kultúrházon volt (van) zárható "hirdetődoboz", amit szintén használni lehetne... Az egyre többször emlegetett civil szervezetek is egyesével megszólíthatóak ilyenkor. Oly sok lehetőség van a tájékoztatásra, "csak" szemlélet, affinitás kellene hozzá. És persze akarat...
De addig, amíg az érdektelenséget "milyen jó kis beszélgetés volt" megfogalmazással lehet becézni, addig mindez nem fontos...
És mi az? Hát, talán hogy túl vagyunk rajta, letudtuk ezt újabb egy évre...
Tisztelettel:
Bán Balázs

Re: Vörösmarty út

(Tenkes kapitány, 2012.02.21 14:10)

Örülök,hogy egy képviselő észrevette sem ők sem a polgármester nem tévedhetetlenek,még ha ezt is gondolják magukról!Tényleg nehéz megszólalni és mit is mondjon az ember a következők után:"itt minden csuda szép,fergeteges kitűnő,ilyen még soha sehol....,ennyien még nem..,ha kicsi is sárga is,savanyú is ,de a mienk..."Természetesen ebbe a sorba tartozik "jó kis beszélgetés volt". Nekünk vagy nektek jó a Bunyós Pityu is aug 20.-ra de természetesen ez is csuda jó volt.Aki másképp gondolja az húzzon el!!Szerintem mezítelen a király de ezt csak akkor derül ki,ha jön valaki és elkiáltja magát"mezítelen a király". Addig még sok csudálatos és fergeteges dolog történik Hercegfalván.

Re: Re: Vörösmarty út

(Bán Balázs, 2012.02.22 09:28)

Kedves Tenkes kapitány!
Ha mezítelen is a király, azt meglátásom szerint nem elég egy embernek kiáltani, azt jóval többnek kell! Mert különben még ha az is, mégsem az…!
Természetesen kizárólag csak a magam nevében beszélhetek. Egyáltalán nem gondolom azt, hogy tévedhetetlen lennék! Sőt, a jelenlegi helyzet kialakulásáért igen, felelős vagyok. Ez vitathatatlan. Mert még jobban, még agresszívabban kellene ütnöm az asztalt, hogy nagyobb helyet követeljek magamnak és érvényt szerezzek jó vagy jónak vélt elképzeléseimnek. Ám egyedül vagy másodmagammal, széllel szemben ez több, mint nehéz… Mindezekért pedig a háttérben - nekem legalábbis - meg kellene alázkodnom, szemet kellene hunynom, lekötelezetté kellene válnom, szájkosarat kellene feltennem és elveimről le kellene mondanom... Ezektől viszont tükörbenézési- és gyomorproblémáim lennének… Persze, mondható erre, hogy „aki nem bírja a b...t, az ne menjen k...nak”. Csakhogy eredendően, azt gondolom, messze nem ezekről a fent felsorolt feltételekről szól(na) az önkormányzati történet. De nem adom fel! Az is baj persze, hogy még mindig idealista vagyok... Ez is komoly hibám. Elnézést kérek ezért az önvallomásért, de ez kikívánkozott.
Tisztelettel:
Bán Balázs

Re: Re: Re: Vörösmarty út

(Tenkes kapitány, 2012.02.22 17:45)

Belátom nincs egyszerű dolgod!Ma még mindenki hozsannázik a hatalmon lévő helyi rezsimnek hiszen a falu fejlődik a megmondó emberek helyzetben vannak.Másképp gondolkodás,ellenzékiség,demokrácia kit érdekel ebben a pillanatban?Ezen ideológiáknak nincs hagyománya Mezőfalván még 22 évvel a rendszerváltás után sem.Mi az oka?Nosztalgia az egyszemélyi erős diktatórikus vezető után/Kádár elvtárs,helyben Varga elvtárs/. Ebből a szempontból 2006-ban sem volt szerencséje a falunak. Hasonló erős sajátos egyszemélyi vezetést képviselő vezetőt választott mint zsákbamacskát ,hiszen ezt csak kevesen nagyon kevesen tudták róla, igazi győztes típus .Így ő is a régi hagyományokat folytatja! Miért nincs könnyű dolgod?A régi társaid már mint elv mintha a másik csapatban kezdtek volna focizni ,majdnem jogászunk mint kékharisnya,H.László újságíró aki már a lakosságot ostorozza amiért nem megy közmeghallgatásra.Az érdekük most így kívánja,hiszen ők is a piacról élnek! Tisztelettel:T.k.

Re: Re: Re: Re: Vörösmarty út

(Bán Balázs, 2012.02.23 10:44)

Szia Tenkes kapitánya!

Egyetlen dologgal vitatkoznék legutóbbi leveledben közöltekkel. Nevezetesen Horváth László személyével kapcsolatosan. Ő, és az általa szerkesztett mezőhír, talán az egyetlen olyan nyíltszini(!) fix partner, akire én, és ez a honlap bizton és mindig számíthat. Szó sincs itt "kékharisnyáskodásról"!!! Az, hogy ő megfontoltabb nálam és nem megy annyiszor neki a falnak fejjel, mint én, talán életkori sajátosság és vérmérséklet kérdése. Azt gondolom, ha lennének még páran olyanok, mint ő, a demokrácia, a többségi döntéshozatal és a nyilvánosság jóval közelebb kerülhetne községünkhöz. Ő annak ellenére vállalja - hatalmi körökben természetesen nem túl népszerű - hírportálja üzemeltetését, hogy rajta, illetve családján is csattanhatna az ostor. A tűzzel játszva ezt felvállalja, és ezt a bátor kiállást manapság nagyon kell becsülni! Számos dologról nem is értesülnénk, ha a mezőhír nem tudósítana... Nem is beszélve arról, hogy másokkal ellentétben barátságunkat és együttműködésünket ő most is nyíltan felvállalja, pedig ezzel sem tesz jót hatalmi körökben történő megítélésének...
Általánosságban pedig valóban így van, ahogyan zárod leveledet: az emberek piacról élnek, ezért érdekeik más irányba tendálnak. Most. Aztán, esetleg ahogy közelednek majd a választások... De ez már egy másik történet.
ü.bb

Mezőfalva

(buga jakab, 2012.02.16 15:45)

Aki nem volt ott magára vessen én ott voltam az a lényeg!

Re: Mezőfalva

(Tenkes kapitány, 2012.02.21 08:46)

Akkor most tied a vár mienk a lekvár örüljél!Komolyra fordítva !Azt hiszem mélyebb oka van az érdektelenségnek nem hiszem ,hogy néhány ki nem rakott A/4 lap hiányzott !Az okokról nem biztos,hogy szerencsés lenne beszélni,amit persze nagyon szomorúnak gondolok!

.

(VR, 2012.02.18 17:24)

Azért nem ártana ilyen esemény megrendezéséről megfelelően, időben tájékoztatni a lakosságot.
Vannak hirdetőtáblák, üzletek, ahova ki lehetne akasztani
akár egy A4-es lapra kinyomtatott értesítést. Tízegynéhány ilyen lap kinyomtatása csak pár Ft lett volna. Ha esetleg leszakad, letépik, könnyedén pótolható.
Ha volt is ilyen, én nem találkoztam vele. :(