Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Futballünnep

2010.08.03

 

Mezőfalva futball-jubileuma

 
Az elmúlt évtizedekben történhetett bármi Mezőfalván, a labdarúgás mindig szent és sérthetetlen maradt, így egyáltalán nem véletlen, hogy a falu futballcsapata az idén a kilencvenedik születésnapját ünnepelte.
 
1920-ban Bettelham Ignác szervezte meg az akkor még Herczegfalvának hívott település labdarúgását. A környező falvakban hamar hírnevet vívott ki magának a csapat, amely első jelentősebb sikerét 1938-ban érte el, amikor leventebajnokságot nyertek a Dunántúlon. Ennek ellenére még az ötvenes években is nagyon sanyarú körülmények között sportoltak a mezőfalvi labdarúgók. Erre jó példa, hogy az első öltözőjüket 1958-ban adták át.
 
Cseke Ottó, a klub jelenlegi vezetője családi anekdotával tud szolgálni az első időszakokból: - 1936-ban a nagyapám és három barátja tette le a futballpályára a kapufákat. Azóta az egész családot végigkíséri a futball szeretete - jegyezte meg Cseke úr, egyúttal rávilágítva arra, hogy miért is fontos neki a mezőfalvi labdarúgás.
 
A 60-as, 70-es és a 80-as években is igen komoly futball-csapata volt Mezőfalvának, az NB III-ban, sőt, az NB II-ben is játszottak. Gulyás Ferenc, aki a 80-as években játékosa volt a csapatnak, most a megyei ifjúsági bajnokságot nyert csapat edzője, így emlékszik vissza az elmúlt évtizedekre: - Mezőfalva első aranycsapata 1968-ban volt, akkor olyan játékosok futballoztak itt, hogy csak néhány nevet említsek, mint Huber István, Flett Ferenc, Tőke János, Simon József, Csontos János. Ez a generáció volt az, amely először jutott fel az NB III-ba. Az edzőjük Németh János volt. Véleményem szerint a másik aranygeneráció a 80-as évek elején játszott a faluban, amikor Sümegi István, Erdélyi József, Laár Ferenc, Nagy Pál, Kovács Béla, Hier József, Farkas István, Miklós István, Fóris Mihály, Ambrus József, Kovács János, Móricz Csaba, Végh János, Vörös László, Virág György, Benczik Lajos lépett pályára a mezőfalvi színekben. Ennek a társaságnak az edzője Raffai Rudolf volt - tudtuk meg Gulyás Ferenctől.
 
A kilenc évtized alatt a mezőfalvi futballisták voltak fent is, lent is, most, mondjuk úgy, középen állnak. A megyei másodosztályban szerepelnek, ahol a mezőny első harmadához tartoznak. Cseke Ottótól megtudtuk, hogy alapvetően az a céljuk, hogy a megyei másodosztályú bajnokságot megnyerjék, és előrébb léphessenek: - Fejér megye legpatinásabb klubja a miénk. Az ősszel kezdődő bajnokságot szeretnénk megnyerni, mert célunk a megyei első osztály. Nálunk mindenki amatőr, öt és fél millió forintból gazdálkodunk, de ennek az összegnek a nagy részét elviszi a létesítmény fenntartása, a csapat versenyeztetése. Bízom abban, hogy a sporttörvény módosítása után a mezőfalvi vállalkozók kedvet kapnak majd, hogy segítsék a csapatunkat.
 
Cseke, aki nem mellékesen jelenleg a község alpolgármestere, kicsit visszatért még a múltba: - Nagyon büszkék vagyunk arra is, hogy a Magyar Kupából 1985-ben a Real Madriddal UEFA Kupa döntőt játszó Videoton csak hosszabbításban vert ki minket.
 
Cseke Ottó elmondta, hogy nemcsak a múltra büszkék, hanem a jelenükre is, ami a jövőjük záloga is egyben. Ugyanis enyhén szólva is ritka az a megyei szintű gárda, amelyik minden korosztályban ki tud állítani csapatot. A mezőfalviaknak a legkisebbektől, vagyis a hétéves gyerekektől az ifiig minden korosztályban van csapatuk, közel százötven gyerek futballozik Mezőfalván. - Hogy az utánpótlásunk jól működik, az nem véletlen, mivel nagyon lelkes, jól képzett edzők foglalkoznak a gyerekekkel. Masinka Csaba, Tórizs Attila, Südi László, Simon József és Gulyás Ferenc igazán mindent megtesz azért, hogy újabb kilencven év múlva is lehessen beszélni a mezőfalvi futballról.
 
Július 24én, szombaton születésnapi tornát rendezett a Mezőfalva, amelyet meg is nyert. A második a megyei első osztályú Szabadegyháza, a harmadik a felvidéki Kisújfalu lett. A torna után Mezőfalva öregfiúk csapata is pályára lépett, a Kisújfalu ellen játszottak. Az eredmény másodlagos...
 

 

Agárdy Csaba

 
 
Forrás: Dunaújvárosi Hírlap
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.