Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Nőikarunk bemutatkozása

2010.04.10

 

A Mezőfalvi Nőikar Egyesületének vezetője, Nyulasiné Lakos Angéla.

 

- Ez év áprilisában énekkarunk újra minősítő koncerten vett részt, ahol arany minősítést szerzett. Sajnálattal értesültünk arról, hogy meghiúsult a mezőfalvi rendezés, ezért Adonyban szervezték meg a koncertet. A kórus útiköltsége körülbelül 20.000 Ft, a regisztrációs díj pedig 5.000 Ft volt. A minősítés egyéb költsége a Fejér Megyei Művelődési Házat terhelte. Meghívást kaptunk a rácalmási Tökfesztiválra, ahol a néptánccsoporttal közösen mutatjuk be Mezőfalva kulturális értékeit. Az útiköltség körülbelül 15.000 Ft.

 

- 2009 októberében kistérségi kórustalálkozót szerveztünk nagy sikerrel. A találkozó szervezését hosszú távon képzeljük el, mindig a templomi búcsú idejére. Fellépő ruháink (szoknya, blúz) meglehetősen régiek, mindenképpen megújításra szorulnak, most azonban elsősorban olyan egyforma felsőruházat rendelését tervezzük, ami a hűvösebb templomban is használható, és esztétikussá teszi megjelenésünket. 

 

- Egyesületté válásunk elsődleges célja, hogy önálló szervezetként is tudjunk pályázni. Figyelni fogjuk a lehetőségeket, és amennyiben módunkban áll, további támogatásokat is igénylünk. Énekkarunk egyik különleges sajátossága, hogy a német nyelvi népdalkincs ápolását, hagyományainak őrzését is felvállalta. A kisebbségi fellépő ruha-, valamint a kisebbségi fellépések költségeit a Mezőfalvi Német Kisebbségi Önkormányzat támogatásával oldjuk meg.

 

- A Mezőfalvi Nőikar községünkben 1997 óta működik. Alapító karnagyunk Dr. Nemesné Tichy Rita volt. Karunk legfontosabb tevékenysége a település kultúrájának ápolása a művelődés és a szórakoztatás terén. A falu énekelni szerető lányaiból, asszonyaiból álló csoport fontos szerepet tölt be a község szinte minden kiemelkedő ünnepén. Szerepléseinkkel egész évben színesítjük a mezőfalvi rendezvényeket:

-            Kiállítás-megnyitó a Művelődési Házban

-            József Nádor Napok

-            Dréta Antal Kórustalálkozó

-            templomi Karácsonyi Koncert

-            Adventi Gyertyagyújtás a Piac téren

-            Községi Karácsony

Mezőfalva határain túli fellépéseink:

-            Pünkösdi Dalostalálkozó - Nagyvenyim

-            Adventi Randevú - Dunaújváros

 

- A nagysikerű kórustalálkozó költségeit Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata (vándordíj, emlékplakett), a Művelődési Ház (emléklapok, vendéglátás) és a Nőikar (vendéglátás) megosztva állta. A kórus 20.000 Ft-tal járult hozzá a szervezés költségeihez. Az egyesületté alakulás ügyvédi tiszteletdíja 50.000 Ft volt, míg 10.000 Ft-ot a két „vidéki” fellépés utazási költségére fordítottuk.

 

- Repertoárunkban magyar népdalfeldolgozások, európai szerzők kórusművei, egyházzenei alkotások, musicalek és spirituálék is szerepelnek. Szoros kapcsolatot ápolunk természetesen a mezőfalvi önkormányzattal, valamint a régió hasonló csoportjaival, és kiváló kapcsolatot alakítottunk ki Fejér megye kulturális vezetőivel is.

 

-    Eredményeik, a teljesség igénye nélkül:

2000-ben:

Kultúrával a Nyugat kapujában rendezvénysorozat különdíja

2005-ben:

Ezüst minősítés

Több alkalommal nyerték el a nagyvenyimi Pünkösdi Dalos-találkozó fődíját

2010-ben:

Arany minősítés

 

-     Tagjaink:

Balogh Tímea, Baricza Zsuzsa, Békési Béláné, Gyöngyössy Katalin, Hedrickné Kaló Eszter, Horváth Lászlóné, Koncz Tímea, Kondor Lászlóné, Molnár Istvánné, Molnárné Troppert Mária, Móricz Csabáné, Scheidlné Turi Mariann, Suhay Gabriella, Gernsperger Mónika.

                                                                                                

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.